Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyar páncélos fegyvernem megjelenése

Az első világháború alatt a Monarchia hadereje rendelkezett néhány páncélozott gépkocsival, de inkább csak kísérleti célokra és nem harci alkalmazásra. A háború előtt számoltak páncélvonatok bevetésével. Az állásháború kialakulásával ezek alkalmazási lehetősége minimálisra korlátozódott. A magyar királyi honvédség azonban ezekkel, az eszközökkel nem rendelkezett.

A háborút követően a Tanácskormány Vörös Hadserege a román és a cseh intervenciós hadseregekkel vívott önvédelmi harcában rendelkezett néhány páncélvonattal. Ezeket, az eszközöket egy mozdonyból és néhány páncéllemezekkel megerősített tehervagonból állították össze. Áprilisban 3db volt, május végére már 12-vel rendelkeztek. Fegyverzetük és tűzerejük illetve állományuk eltérő volt, rendszerint egy ágyús-, egy géppuskás- és egy szakasz vagy egy század alkotott egy páncélvonatot, a mozdonyon kívül. Az ágyú általában egy 7cm-es hajóágyú volt és hét géppuska. Alkalmazták felderítésre, a gyalogság támadásának támogatására, esetleg előre vetett osztag feladatra, rajta ütésre, üldözésre, védelem erősítésére, visszavonulás fedezésére. Használatukat az tette lehetővé, hogy nem volt összefüggő védelem, a vasútvonalakat egyik fél sem tette járhatatlanná, az arcvonalakon is átvezettek.

 

 

A páncélvonat

A trianoni békediktátum megtiltotta hazánk számára- sok egyéb mellett –páncélosalakulatok létrehozását és ezt 1927-ig közvetlenül ellenőrizték. Ezért a magyar katonai vezetés arra kényszerült, hogy rejtve próbáljon valamit tenni a fegyvernem megteremtéséért. Ilyen célzattal hozták létre 1924. május 5-én a Rendőr-újonciskola (RUISK) néven a magyar páncélosalakulatok bölcsőjének tekinthető szervezetett. Hivatalosan karhatalmi céllal állították fel, valójában egy zászlóaljkeret volt. Ahol a személyi állományt teher és személygépkocsi alvázra bádoglemezekből készült harckocsi és páncélgépkocsi maketteken próbálták felkészíteni a majdani harcjárművek kezelésére. Az első igazi harckocsikat a németektől kapták titokba uszályon gabona alatt szállítva még 1920 tavaszán 14 db. LK-II fegyvertelen harcjárművet. Az ellenőrzés miatt azonban szét kellett szerelni őket. 1927-ben megszűnt a közvetlen ellenőrzés, így nagyobb lehetőség nyílt a fegyvernem fejlesztésére. 1929-ben két angol gyártmányú Vickers páncélgépkocsival, majd 1931-ben öt Fiat-3000B típusú elavult harckocsival bővült a paletta.

1928. október 1-jével a RUISK állományában megszervezték a honvéd páncéljárműves osztályt. 1929. július 1-jével már a nyílt hadrendben szerepeltettek egy páncélgépkocsi-századot. Az 1930-as nyílt hadrend 8 páncélgépkocsival és 1 páncélozott rádiós kocsival, a titkos plusz 5 harckocsival számolt (ezek az LK-II.-ek voltak)

A magyar páncélos fegyvernem bár súlyos eszköz hiánnyal küzdött, a felső vezetés nagy figyelmet fordított a világban folyó vitára a páncélosok alkalmazásáról. Végül is a német elképzelésekhez közelálló álláspontra jutott, mely szerint a páncélos és gépesített alakulatokat hadműveleti feladatok önálló végrehajtására is alkalmas magasabb egységekbe kell szervezni. Ezek főerőinek a harckocsi csapatokat tekintették, melyek lendületes támadással képesek áttörni az ellenség védelmét, és biztosítják a többi gyorsan mozgó alakulat előre törését. A felállítandó harckocsi zászlóaljakat kis- és könnyű harckocsi századokból gondolták megszervezni. Az áttörést az ágyúval felszerelt harckocsik feladatának tekintették, míg a csak géppuskás harckocsik feladata harcfelderítés, közelbiztosítás, összeköttetés és üldözés lett volna.

Az 1932. októberében életbe léptetett hadrend az alkalmazási elvekben megfogalmazott gondolatokat tükrözte. Gépesített alakulatként egy harckocsi századdal benne 11 könnyű és 5 kis harckocsival, illetve a páncélgépkocsi-században 7 harcjárművet írt elő.

A gépesített anyagok beszerzése elé azonban továbbra is megoldhatatlan akadályok tornyosultak. A baráti országok Németország és Olaszország maga sem rendelkezett elegendő és korszerű harckocsival, a volt antant országok pedig elzárkóztak a szállítástól, ezért a harmincas évek elejétől elkezdődött magyar fejlesztésű és gyártású harckocsi kialakítása. Ezek voltak a V-3 és a V-4 típus jelű harckocsik, melyek a 30-as évek második felében jutottak el a csapatpróbáig.

 
 

A V-4-es harckocsi

A gépesített alakulatok hadrendben történő megjelenése az 1930-as évek elején felvetette a majdani páncélos tisztek szakképzésének problémáját. Eddig ugyanis a RUISK-nál a gyakorlatban sajátították el a tudnivalókat. A megvalósítás 1934-ben a Ludovika II. tanulmányi főcsoportjában indult el. A Hűvösvölgyben működő intézményt a honvédség műszaki, híradó, vonat, és gépkocsizó tiszti sarjadék nevelésére hozták létre. Itt az említett évben kezdődött meg néhány gépkocsizó hallgató páncélos tiszté képzése.

Az 1930-as évek elejétől a tiltás ellenére a katonai felső vezetés nagyobb lélegzetű tervet dolgozott ki a hadsereg számára, melybe beletartozott a harckocsi csapatok kialakítása is. 1932-től titokban bevezették az általános hadkötelezettséget. Miután a nemzetközi helyzet, Hitler hatalomra jutását követően egyre inkább a háború felé sodródott, hazánk is egyre erőteljesebben fegyverkezett. 1933-ban Olaszország felajánlotta a Fiat-Ansaldo 3 tonnás kis harckocsijuk bemutatását és elfogadás esetén eladását is Magyarország számára. A mintapéldány 1934 nyarán elnyerte a magyar szakemberek tetszését és a Haditechnikai Intézet javaslata alapján 150 db-ot rendeltek, melyeket 1935 M kis harckocsiként rendszeresítettek.

Így az 1936-os év jelentős fordulatot hozott a magyar harckocsi csapatok fejlesztésének történetében. Az olasz-magyar megállapodás értelmében decembere beérkezett hazánkba az utolsó Ansaldo kis harckocsi is. Az 1936. október 1-jével életbe lépő hadrendben ezek egy részéből 7 harckocsi századot szerveztek, melyeket gépjármű század fedőnévvel a hét vegyes dandárhoz osztottak be, azonban a harckocsik Hajmáskéren és Örkénytáborban kiképzési feladatokat láttak el, a leendő páncélos alakulatok személyzetét készítették fej a harcjárművek kezelésére.

Miközben folytatódott a V jelzésű magyar harckocsik fejlesztése, 1936-ban a svéd Landsverk művek, felajánlotta L-60 típusú könnyű harckocsiját megvételre Magyarország számára. 1937-ben pedig a németek egy Pz-IA típusú harckocsit adtak át kipróbálásra. Erre az időre már a tengelyhatalmak politikai és katonai súlya jelentősen megnőtt. Ez eredményezte azt, hogy 1938. március 5-én Darányi Kálmán miniszterelnök győri beszédében bejelentette a honvédség jelentős arányú fejlesztését. Ennek nemzetközi legalizálását jelentette az augusztus végi jugoszláviai Bledben megkötött egyezmény, melyben a kisantant államok elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát.

Az első lépések egyikeként létrehoztak két lovasdandárt és egy (2.) gépkocsizó dandárt. Ez utóbbi állományába három gépkocsizó lövészzászlóalj, két kerékpáros zászlóalj, egy gépvontatású tüzérosztály, egy felderítő-zászlóalj, illetve egy gépkocsizó utász-, egy híradószázad, valamint egy légvédelmi üteg tartozott. A felderítő-zászlóaljba osztottak egy páncélgépkocsi-, egy kis harckocsi- és egy gépkocsizó puskásszázadot. A lovasdandárok is rendelkeztek egy-egy kis harckocsi századdal. 1938. október 1-jén létrehozták az 1. gépkocsizó dandárt is, a korábban említett 2. mintájára, de a felderítő-zászlóaljában eszköz hiány miatt a páncélgépkocsi-század nem került megalakításra.

1938-ban már nyíltan vetették összehasonlító próba alá a V-4 harckocsi prototípusát és a beérkezett L-60-ast. Végül is az utóbbi nyerte el a hadvezetőség tetszését. Megvették a gyártási jogát és 38M Toldi könnyű harckocsiként, rendszeresítették. 1939 tavaszán 80 db legyártását rendelték meg.

 

A 38M Toldi könnyű harckocsi

Ugyan akkor szükség volt egy jó terepjáró képességű páncélgépkocsira is. Mivel a Weiss Manfréd gyárban világszínvonalon álló könnyű páncélgépkocsi alvázat gyártottak, a figyelem erre irányult. Megfelelő csapatpróbák után 1939 nyarán innen rendeltek 60 db-ot és 39M Csaba felderítő páncélgépkocsi megnevezéssel került a honvédség hadrendjébe.

 

A 39M Csaba felderítő páncélgépkocsi

A megrendelések figyelembe vételével az 1939. október1-én életbelépő hadrendben a két-két lovas- és gépkocsizó dandárok meglévő kis harckocsi századai mellé rendszeresítettek egy-egy könnyű harckocsi és páncélgépkocsi századot. A fegyvernem gyors fejlődését jól szemlélteti a tisztképzés növekedése. A Ludovika Akadémián 1939. október 1-jén felállították a páncélos tagozatot. A képzés gyorsított ütemben folyt, 1940-ben 10, 41-ben 20, 42-ban 27, 43-ban 77 és 44-ben 54 fő harckocsizó hadnagyot avattak. A fokozott csapattiszti igény kielégítésére 1941-ben állították fel Marosvásárhelyen a Csaba Királyfi Gyorsfegyvernemi Hadapród iskolát, ahol ötéves képzés után zászlósokat bocsátottak ki. Az első előrehozott avatás 1944. november 15-én volt.

A magyar páncélosok fontosabb adatai

Kategória

Típus

Súly

Fegyverzet

Hatótáv

Pc.vast.-

Seb.

Rensz.

Kez. sz.

Lg.

Gpu.

Könnyű

38 M Toldi

8,5

20/208

8/2400

200

6-23

50

1940

3

Pc.gk.

39 M Csaba

5,95

20/200

8/3000

200

9-13

85

1939

4